ajtó javítás

MIÉRT VÁLASSZON MINKET?

Ajtó javítás 24 órában!

Szakembereink az év minden napján, a nap 24 órájában a rendelkezésükre állnak még ünnepnapokon is.
Akár a hívást követő egy órán belül a segítségére sietünk.
20 év szakmai tapasztalattal a hátunk mögött gyors, és minőségi munkát kínálunk.
Az ország egész területén 19 megyében jelen vagyunk.
Zárszerviz, zárnyitás, ajtónyitás kulcs nélkül roncsolásmentesen.
Budapesten ingyenes kiszállási díjjal dolgozunk.

Ajtó javítás

Szakembereink az ajtó javítás mesterei. Az évek során nagy tapasztalatra tettek szert, minden munka bővítette ismereteiket. Vasalatok pótlása, cseréje, zárási és nyitási nehézségek, mi mind meg tudjuk javítani. Megfelelő szakmai tapasztalattal és műszaki háttérrel rendelkezünk, az ajtójavításra garanciát vállalunk! Amennyiben ablakai, ajtói javításra szorulnak, ablak javítás kell, akkor azt ránk tudja bízni, hiszen jelentős tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren is! A régi nyílászárók, ablakok és ajtók felújítása így együtt költséghatékonyan kivitelezhető. Az ablak ajtó felújítás sok esetben megéri, hiszen olcsóbb. Keressen minket teljes bizalommal, amikor javítást igénylő, cserére szoruló nyílászárója van!

Elérhetőség: https://zarbarat.hu/kapcsolat/

Minden jog fenntartva

GYIK

Betörés után van értelme az ajtójavításnak?

Ha nem sérült súlyosan a nyílászáró, akkor az ajtójavítást választani olcsóbb megoldás. Ennek ellenére a zárcsere ilyenkor is javasolt a biztonság érdekében!

Szorul a zár. Elég az ajtójavítást elvégezni vagy zárat kellene cserélni?

Olykor csak kisebb javításokra van szükség és rendben fog működni a nyílászáró. Az ajtójavítással olcsóbban megúszhatja. Ha viszont betörés miatt van probléma, akkor a zár cseréje is szükséges.

Műanyag ajtók javításával is foglalkoznak?

Igen, mind műanyag ajtó, mind faajtó esetén rendelkezésre tudunk állni a különböző ajtójavításnál felmerülő igényekhez.

Ajtójavításon kívül ablakjavítást is vállalnak?

Minden nyílászáró javítását ránk bízhatja. Az ajtójavítást fa és műanyag esetén egyaránt el tudjuk végezni.

Fa ajtó javítások

A fa ajtó javítása gyakran több szakma együttes ismeretét is igényli. Sajnos sok esetben van olyan, hogy a javítással szemben inkább a vásárlást részesítik előnyben, pedig ilyen helyzetben fontos lenne először szakember véleményét kérni. A nem jól működő, rossz, elvetemedett, nehezen zárható ajtót ajtójavító szakembereink helyreállítják, az ajtót ismét zárhatóvá teszik. Ha az ajtó ismételten megfelelően zárható, a zárszerkezet javítását, karbantartását is elvégezzük. A faajtó ennek köszönhetően ismételten megfelelően fog működni. Az ajtó javítása jelentősen kevesebbe kerül, mint az ajtó cseréje.

Megbízhatóság
100%
Minőség
100%
Tapasztalat
100%
Év
0 +

Több mint két évtizedes szakmai tapasztalatunk biztosítja, hogy bármilyen esettel is álljunk szemben, a zarszereles sikere garantált lesz! Bennünk még nem csalódott egyetlen megbízó sem, aki a biztonság miatt keresett fel minket! A Zárbarát messze többet tud, mint pusztán a zárak forgalmazása; ha zárszerelő lakatos kell, Budapest egész területén és megannyi vidéki városban állunk rendelkezésre – betörés után is, amikor a meglévő zárszerkezet és kulcs már semmit nem ér! Hívjon bizalommal, amennyiben nincs meg a kulcs vagy egyáltalán nem nyitható Önnél a műanyag ajtó!

Ügyfél
0

Hogy milyen a reputációnk? Elégedett ügyfelek ezrei tanúsítják szolgáltatásaink egyenletes minőségét, és azokat a magas szakmai értékeket, melyeket cégünk magáénak vall. Ha védelem kell, forduljon hozzánk bizalommal, és mi megfelelő megoldást kínálunk Önnek – biztonsági zárak, biztonsági ajtók vagy kizáródás esetén, hogy egy esetben se kelljen kétségbeesnie!

Óra
0

A Zárbarátra mint egy megbízható partnerre mindig számíthat! Ha velünk szeretné biztonságban tudni otthonát, a hét minden napján, 0-24 órában, non-stop ügyfélszolgálattal állunk a rendelkezésére Budapest és Pest megye területén (III, XIII kerület stb.), valamint vidéken is. Hívjon minket telefonon, ha kizárta magát otthonról, vagy ha kedvező áron történő zárcsere zárszerelés kell!

Megye
0

Budapesten és vonzáskörzetében, valamint már 19 megyében vagyunk non-stop elérhetőek, ha a zárat illetően valami nincsen rendben! Nem kell tehát a fővárosban élni ahhoz, hogy a Zárbarátot meg lehessen keresni! Zárszerelés Dunaújváros esetében kellően gyorsan, profi módszerrel? Garanciális zárszervíz Kecskemét kapcsán? Netán magyar nagyvárosban kéne rátermett szakember komplett zárcsere esetén, mert ellopták a kulcsát? Informálódjon, tájékozódjon erről és minden más dologról is honlapunkon! Hasznos és érdemes minden szolgáltatásunkat áttanulmányozni.

Zárbarát

A Zárbarát csapata több, mint 20 év szakmai tapasztalattal nyújt egyedülálló szolgáltatást ügyfelei számára, megfizethető áron, legyen szó bármilyen munkáról is.

A zárszerviz Budapest mellett azonnal megtörténő gyors kiszállással áll ügyfelei rendelkezésére Budapest, Debrecen, Miskolc, Székesfehérvár, Szeged, Békéscsaba, Siófok, Veszprém, Győr, Sopron, Szombathely, Nagykanizsa, Pécs, Zalaegerszeg, Kaposvár városokban, illetve vonzáskörzetükben is.

Tudjuk hogy a zárszerelés zárcsere zárjavítás olykor egyáltalán nem várathat magára! Zárszerelő szakembereink garantáltan a helyszínre érkeznek igen rövid időn belül (30-60 perc). Zárszerelés, zárjavítás éjjel-nappal, hétvégén és ünnepnapokon is, a lehető leggyorsabban – ahogy kell.

Elérhetőségeink

Kérdése van? Igény szerint bármilyen kérdést megválaszolunk!

zarbarat@zarbarat.hu

Segítségre van szüksége? A Zárbarát zárszerviz Budapesten vagy akár számos vidéki városban is kapóra tud jönni!

+36 30 381 3800